Varga Tamás hasznos impulzusokat kapott a válogatottnál

 

Varga Tamás két fronton is fontos felkészülési munkát végez, hiszen egyesületünk vezetőedzőjeként és a junior leány válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik. Mindkét együttesnél elégedett a pólósok teljesítményével.

Egyesületünk vezetőedzője, Varga Tamás ezt az évet a válogatottal kezdte, hiszen január első teljes hetében a junior leány nemzeti csapat felkészülését irányította szövetségi kapitányként. A budapesti edzőtáborban is Béres Gergely és Lukács Dénes segítette a munkáját.

– Első körben huszonkét játékossal dolgoztunk, de most már csökkenteni kellett a létszámot, hiszen a tavaszi szezon közben már kevesebbet leszünk együtt, nyáron pedig jön a korosztályos Európa-bajnokság – mondta a játékosként kétszeres olimpiai bajnok szakember. – A kontinensviadalra hangolunk, de az első héten főként az alpokra koncentráltunk. Jó volt a közös munka, nagyon élveztem, remek impulzusokat kaptam, amelyeket a szegedi munka során is hasznosítani tudok.

Felnőtt együttesünk idei felkészülése Lakó Gábor irányításával indult, az utánpótlásunkat vezető szakember Varga Tamás itinerét követte, és nagyon elégedett vol a lányok munkájával. Vezetőedzőnk is pozitívan nyilatkozott a visszatérése utáni első hétről.

– Ott tartunk, ahol ilyen időszakban tartanunk kell, mindenki munkájával elégedett vagyok. A céljainkhoz és lehetőségeinkhez mérten minden a helyén van. Nehézséget csak az okoz, hogy nem egyszerű ellenfelet szervezni a kétkapuzáshoz, de szerdán Lehmann István SZVPS-csapata a segítségünkre lesz – árulta el Varga Tamás.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Az első héten követtük Varga Tamás itinerét

– Tavasszal legalább négy pontot szeretnénk szerezni a III. Kerület és a Hungerit-Szentesi VK elleni hazai bajnokikon – az őszi szezon értékelésekor ezt nyilatkozta vezetőedzőnk, Varga Tamás. A célok elérésében segíthet, hogy kezd összeszokni a keret, miután nyáron fél tucat új játékos érkezett.

Ez persze még biztosan nem elég, kemény munkára is szükség van, amit el is kezdtünk: múlt héten már edzéseket vezényelt Lakó Gábor. Az utánpótlásunkkal foglalkozó tréner helyettesítette a vezetőedzőt az első héten, hiszen Varga Tamás a fővárosban dolgozott a leány junior válogatottal.

– Csak technikailag voltam ideiglenesen az edző, hiszen Tamás minden feladatot aprólékosan leírt nekünk, pontos itinert követtünk a lányokkal – kezdte a beszélgetést az évnyitó hétre megbízott szakember. – Nem csak ezeket a feladatokat végezték odaadóan és fegyelmezetten a játékosok, de látszott, hogy az ünnepek alatt is mindenki lelkiismeretesen elvégezte a házi feladatnak szánt erősítő gyakorlatokat. A telemetriás mérések adatai alapján is elmondható, hogy jól dolgoznak – mondta elégedetten Lakó Gábor.

Számunkra is február első napján kezdődik a tavaszi szezon, akkor a BVSC-t fogadjuk az újszegedi sportuszodában. Addig is nem csak fizikai és taktikai szempontból szeretnénk fejlődni.

– A csapatépítő események is nagyon fontosak, így természetesen közös meccsnézéseket is tervezünk a budapesti Európa-bajnokság alatt. Ez az erőgyűjtés szakasza volt sok úszással, lábtempóval és kondizással, de már az első héten is előkerült a labda – árulta el Lakó.

Fotó: Török János (Délmagyarország)

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Reális a helyezésünk, de jobb is lehetne: Varga Tamás vegyes érzésekkel értékelt

Az őszi teljesítmény értékelésére kértük felnőtt csapatunk vezetőedzőjét: Varga Tamás szerint reális, hogy a női vízilabda OB I nyolcadik helyén telelünk, de talán többet is ki lehetett volna hozni az idény első feléből.

– Vegyes érzéseim vannak – ez volt trénerünk első gondolata, amikor az őszi szezon értékelésére kértük. Érthető, hiszen az OB I-ben négy olyan mérkőzést vívtunk, amelyeken reális esélyünk volt a sikerre, a mérleg pedig a következő: győzelem a Tatabánya (8–7) és a Honvéd (22–9) ellen, vereség a III. Kerülettől (8–12) és a Szentestől (11–12).

– Jelenlegi nyolcadik helyezésünk a reális erőviszonyokat tükrözi, hiszen a rutinos, világbajnoki címmel rendelkező játékosai miatt a III. Kerület, légiósai és tehetségei miatt pedig a Szentes elleni meccsekre sem lehet azt mondani, hogy nekünk kötelező lenne a győzelem ezeken a találkozókon. Esélyünk viszont mindkét esetben volt, mégsem éltünk vele. Szentesen a végletekig kiélezett megyei derbit vívtunk, és a fővárosban is a vezetésért támadtunk pár perccel a vége előtt – nyilatkozta Varga Tamás.

A szakember természetesen kitért a magyar kupa küzdelmeire is, hiszen olyan csoportba kerültünk, hogy a sorsolás után felcsillant a remény a négyes döntőbe kerülésre.

– A kupában elszenvedett vereségek kapcsán is hasonlóak az érzéseim, vagyis papíron rendben vannak az eredmények, de nem sikerült olyan szép eredményt elérni, ami plusz löketet ad – összegzett a kétszeres olimpiai bajnok mester.

A vereség okairól beszélgetve ki is rajzolódott a téli felkészülésünk, hiszen a beszámoló alapján a csapategységen semmi sem múlt, amit azért is hangsúlyozott Varga Tamás, mert nyáron hét új játékos csatlakozott a kerethez.

– Egyre jobban összecsiszolódnak a lányok, remek közösséget alkotnak, küzdenek egymásért. A kapusok képzésében és a védekezésben kell előrelépnünk, hiszen sok gólt kaptunk közvetlen riválisainktól. Idén december 18-ig, majd januárban kemény alapozás lesz, a tavaszi cél pedig legalább négy pont szerzése a III. Kerület és a Szentes elleni hazai bajnokikon – fogalmazott trénerünk.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Szakmai szemmel jól sikerült, de túl kemény edzőmeccsünk volt

Lejátszottuk az UVSE II. elleni, nem hivatalos bajnokit, amely a sima sikerünket és játékunk képét nézve edzőmeccsnek tökéletes lehetett volna, ha a túl kemény vendégek miatt nem sérül meg négy játékosunk.

Ármai Zita már eleve nem tudott játszani az UVSE II. elleni találkozón, amelyet simán meg is nyertünk, de sajnos bővült a sérültek listája: az edzőmeccsen négy (!) játékosunk is megsérült, Mchunu Hlengiwét például agyrázkódása után csak saját felelősségre engedték haza a kórházból.

– Hétgólos vezetésünknél az utolsó negyedben lett túlságosan kemény a meccs, volt, akit hátba rúgtak, de nyaksérülésünk is volt. Felmerül a kérdés, hogy ilyen meccset érdemes-e így lejátszani. Az a szerencsénk, hogy ez bajnoki szünetben történt, különben tétmérkőzésen kellene a kezdőcsapatunk felét nélkülözni – mondta Varga Tamás a találkozó árnyoldaláról.

Ha kizárólag taktikailag, szakmai szemmel nézzük az összecsapást, már sokkal jobb a helyzet.

– Örülök, hogy éltek a lehetőséggel azok is, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Jó volt a lányok hozzáállása és fizikai állapota is, ennek köszönhető, hogy ellenfelünket a saját fegyverével, vagyis a lefordulásokkal győztük le – mondta trénerünk.

Varga Tamás elárulta: az erősítő edzések december 18-ig folytatódnak, az ünnepek után pedig január 6-án indul a felkészülés a tavaszi szezonra, de a szünet alatt a kapott program alapján mindenkinek teljesítenie kell négy edzésnapot.

Mielőbbi felépülést kívánunk a sérülteknek!

Fotó: Karnok Csaba (Délmagyarország)

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Helytálltunk a listavezető ellen

Hazai pályán búcsúztattuk az évet, az újszegedi sportuszodában 21–9-re kikaptunk a bajnokságot hibátlan mérleggel vezető Dunaújvárostól.

Garda Krisztina magabiztosan értékesített ötmétereseivel indult a mérkőzés, a túloldalon pedig Miklós Réka kihagyott büntetőjét sajnáltuk, viszont Tóth Petra révén később ugyanazt a figurát megjátszva akcióból eredményesek voltunk. A Dunaújváros esélyeshez méltóan már az első negyedben meglépett, de Lengyel Dominika ötméteresével és Mchunu Hlengiwe (Melody) találatával kétszer is szépítettünk az első játékrész vége előtt.

A második negyedben védekezésben előreléptünk, Trifán Dóra is szép védéseket mutatott be, így ebben a nyolcperces periódusban két gólt kaptunk, Lengyel Dominika újabb ötméteresével pedig 4–8-ra alakítottuk az eredményt a félidőre.

A harmadik negyed elejére nagyon felpörgött ellenfelünk, de Tóth Petra egy remek akció végén szépített, egy gyorsan megjátszott fórból Árkosy Lilla is betalált, majd Melody egy szép távoli próbálkozással lőtte ki a jobb alsót. Sajnos ezután újra a vendégek percei jöttek, több megúszás utáni ziccerből is gólt szereztek.

Az utolsó negyedben Tóth Petra és Lengyel Dominika is megszerezte harmadik gólját, így tisztes helytállással búcsúztunk az évtől és közönségünktől is.

Szeged SZTE–Dunaújváros 9–21 (3–6, 1–2, 3–8, 2–5)
Női vízilabda OB I, 9. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 50 néző. Vezette: Pásztor, Juhász.
Szeged SZTE: Trifán – Miklós, Lengyel A., Bicskei, Lengyel D. 3, Mchunu 2, Tóth 3. Csere: Gyöngyösi (kapus), Rompos, Botka, Árkosy 1, Pádár, Korom. Vezetőedző: Varga Tamás.
Dunaújváros: Kiss – Brezovszki 1, Geraldine 2, Garda 6, Vályi 3, Huszti, Szellák 1. Csere: Sajben V. (kapus), Gurisatti 6, Horváth, Szabó 1, Sajben N., Ziegler 1. Vezetőedző: Mihók Attila.
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 8/4.
Ötméteresből: 2/3, ill. 7/7.
Kipontozódott: Huszti.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Jön az év utolsó hazai bajnokija

Búcsúzunk az évtől, szombaton 11 órától az újszegedi sportuszodában az esztendő utolsó OB I-es bajnoki mérkőzésén fogadjuk a Dunaújvárost.

Minden szurkolónkat szeretettel várjuk szombaton 11 órától az újszegedi sportuszodában, hiszen az év utolsó bajnokiján fogadjuk a Dunaújvárost. Természetesen ezúttal is ingyenes lesz a belépés az OB I-es találkozóra, amelyen a bajnokság egyik legjobb csapata látogat hozzánk.

– Jóval erősebb, más célokért küzdő ellenfélről van szó, célunk a tisztes helytállás lehet, így a héten már belekezdtünk a téli, állóképességet fejlesztő munkába, hogy az ünnepek után előreléphessünk – jegyezte meg a mérkőzéssel kapcsolatban vezetőedzőnk, Varga Tamás.

A Dunaújváros elleni találkozóról Árkosy Lilla nyilatkozott hagyományos beharangozó videónkban.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Éltünk a gyakorlási lehetőséggel

A bajnoki címvédő UVSE vendégeként 19–4-re kaptunk ki a női vízilabda OB I nyolcadik fordulójában.

A fővárosi találkozón főként a gyakorlási és fejlődési lehetőség kihasználását, részsikerek elérését lehetett célként kitűzni, hiszen az UVSE otthonában vívott bajnoki meccsek a legnehezebbek a szezonban. A margitszigeti találkozó a papírforma szerint nagy különbségű vereséggel zárult, de csapatunk helytállt a bajnoki címvédő vendégeként.

Varga Tamás: – Gyakorolni tudtunk néhány új figurát támadásban, és elégedett vagyok a lányokkal, hiszen ezeket jól valósították meg, többször kedvező ítéletet is kaptunk belőlük. Meglepő módon a végjátékban az UVSE a legerősebb összeállításában játszott ellenünk. Reális az eredmény, ennyivel jobb nálunk a címvédő.

UVSE–Szeged SZTE 19–4 (6–1, 2–1, 5–2, 6–0)
Női vízilabda OB I, 8. forduló. Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, 50 néző. Vezette: Berki, Kádár.
UVSE: Maczkó – Antal 3, Kisteleki 4, Szücs, Keszthelyi 3, Rybanska 2, Faragó 1. Csere: Pál, Baksa 2, Koppány 3, Peresztegi 1, Telek. Vezetőedző: Benczur Márton.
Szeged SZTE: Trifán – Ármai, Lengyel A. 1, Bicskei, Lengyel D., Mchunu 1, Tóth 1. Csere: Gyöngyösi (kapus), Árkosy, Miklós 1, Rompos, Botka, Korom, Pádár. Vezetőedző: Varga Tamás.
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 5/2.
Ötméteresből: 3/2, ill. –.
Kipontozódott: Miklós, Tóth.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

A bajnokhoz látogatunk

A női vízilabda OB I nyolcadik fordulójában ma 18.30-tól a címvédő UVSE vendégei leszünk.

Nem sok idő jutott pihenésre a szerda esti, Eger elleni bajnoki után, hiszen ma már újabb OB I-es mérkőzés vár ránk: 18.30-tól a címvédő UVSE otthonában kell helytállnunk. A hazaiak egyértelmű favoritok, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, és így lehetőség adódik játékunk fejlesztésére is.

Az UVSE elleni találkozóról Tóth Petra nyilatkozott hagyományos beharangozó videónkban.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!