Szombat este újabb hazai rangadó!

Szombaton 19 órától az újszegedi sportuszodában a III. Kerületi TVE ellen játszunk OB I-es rangadót. A belépés ezúttal is ingyenes, várjuk a szurkolókat!

A hét második fontos derbije vár ránk! Miután magabiztos győzelmet arattunk a Tatabánya ellen, újabb rivális érkezik: szombaton 19 órától a III. Kerületi TVE együttesét fogadjuk az újszegedi sportuszodában.

Múlt héten a Fradi elleni harmadik és negyedik játékrészben nyújtott teljesítmény nagyon biztató volt, majd szerda este végig koncentrálva, remek hozzáállással gyűjtöttünk be fontos bajnoki pontokat, a csapat tehát jó formában van. Mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon, gőzerővel készülünk a szombat esti összecsapásra.

– Egy alaposan megerősödött csapatot várunk, ezért is sajnálom, hogy betegség miatt lehetnek hiányzók a keretünkben. A lányok rendkívül motiváltan edzenek, megérdemelnék, hogy meglepetést szerezzenek, remélem, hogy ez össze is jön – mondta vezetőedzőnk, Varga Tamás.

Ahogy megszokhatták, ezúttal is ingyenes a belépés, szombaton 19 órától minden érdeklődőt szeretettel várunk az újszegedi sportuszodában! Kell a biztatás!

A III. Kerületi TVE elleni találkozóról csapatkapitányunk, Lengyel Dominika nyilatkozott hagyományos beharangozó videónkban.

Fotó: Kuklis István (Délmagyarország)

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?