Jobban védekeztünk a Dunaújváros ellen

A női vízilabda magyar kupa csoportkörének utolsó hazai mérkőzésén 16–3-ra kaptunk ki a listavezető Dunaújvárostól.

Favoritnak számító ellenfelünk első akciója után ötméteressel szerzett vezetést, utána mi is kiharcoltunk egy büntetőt, de sajnos nem értékesítettük, Ráski Lilla lövését kapufára tolta Magyari Aida. Később a vendégek hálóőre Miklós Réka ötméteresét is hárította, Ármai Zita pedig egy szép lövés után szintén gólt érdemelt volna, de kapufa lett belőle.

Nem volt tehát szerencsénk támadásban, de az első negyed után láthatóan javult a védekezésünk, majd Kurucz Kata egy emberelőnyös akció végén megtörte a jeget, hét kapott gól után mi is lőttünk egyet.

Ráski Lilla közel volt hozzá, hogy a harmadik negyedben növelje találataink számát, de ismét pechünk volt a kapufával, Bicskei Réka centerben szintén próbálkozott, de közei lövésénél óriási bravúrt mutatott be Magyari. A következő alkalommal már összejött a szépítés, Ráski gyönyörűen lőtte ki a jobb felső sarkot. Sőt, még a harmadik negyed vége előtt Tátrai Szonja is eredményes volt. Ezzel a harmadik negyedet 2–1-re meg is nyertük, ami megsüvegelendő részeredmény.

Az utolsó nyolc percre a kapuban lehetőséget kapott Kucsera Lili, közel volt hozzá, hogy hárítson egy ötméterest. A dunaújvárosi odavágón 25–9-re kaptunk ki, ezúttal 16–3-ra, így a védekezésben mutatott előrelépést dicséret illeti, támadásban viszont jövő héten javítani kell az utolsó, Honvéd elleni csoportmérkőzésen.

Szeged SZTE–Dunaújváros 3–16 (0–5, 1–4, 2–1, 0–6)
Női vízilabda magyar kupa, B csoport, 8. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 50 néző. Vezette: Kádár, Pásztor.
Szeged SZTE: Gyöngyösi – Tátrai 1, Ráski 1, Bicskei, Ármai, Botka, Kurucz 1. Csere: Kucsera (kapus), Pádár, Korom, Miklós, Regős, Hasznos. Vezetőedző: Varga Tamás.
Dunaújváros: Magyari – Szilágyi 3, Horváth 2, Geraldine, Ziegler, Brezovszki, Szellák 2. Csere: Balog (kapus), Sajben 1, Gurisatti 4, Garda 2, Huszti, Szabó, Mucsy 2. Vezetőedző: Mihók Attila.
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 4/1.
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 2/2.

Fotó: Kuklis István (Délmagyarország)

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?