Győzelemmel zártunk a kupában, 7. helyen végeztünk

A BENU Magyar Kupa hetedik helyén végeztünk, miután a III. Kerületi TVE ellen 9–7-re nyertünk a margitszigeti rájátszásban! Szép volt, lányok!

A Szentestől hétfőn vereséget szenvedő III. Kerületi TVE ellen jött számunkra a BENU Magyar Kupa utolsó mérkőzése, a tét pedig a 7. hely volt. Nagyon örültünk, hogy az Eger elleni fájó kezdés után egy nappal ezúttal mi diktáltuk a tempót az elején. 2–0-ra és 4–2-re is vezettünk, de mindkét állás után egyenlített fővárosi riválisunk.

Ezután szoros csata következett, az utolsó öt perc 6–6-os részeredménnyel indult. Ekkor kapcsoltuk nagyobb sebességbe, a lehetőségeket sorra kihasználva megléptünk, fél perccel a meccs vége előtt pedig Tátrai Szonja harmadik találatával bebiztosítottuk a győzelmet.

Hetedik helyen végeztünk a BENU Magyar Kupában, sikerélménnyel zártuk a másfél hónapos sorozatot. Szép volt, lányok! Most jöhet egy kis szusszanás – egy szabadnapot kaptak játékosaink –, majd folytatjuk a felkészülést a szeptember végén rajtoló bajnoki szezonra.

Varga Tamás: – Az utolsó percekben óriási szívvel küzdve megnyertük a meccset, és kiemeltem a lányoknak is: az ilyen pillanatokért edzünk! Lefordulásokkal a magunk javára fordítottuk a találkozót, amelyen sokáig nem teljesítettünk túl jól, de amikor kellett, rákapcsoltunk. Büszke vagyok a lányokra, hiszen nagy akarattal játszottak riválisunk ellen! A III. Kerület komplett kerettel a BVSC-t is megszorongatta már, és most több hiányzója ellenére is látszott, hogy jó csapat. Szép eredményt értünk el, amelyhez minden tanítványomnak és a szakmai stábnak is szívből gratulálok!

Szeged SZTE–III. Kerületi TVE 9–7 (2–2, 2–2, 1–2, 4–1)
BENU Magyar Kupa, rájátszás a 7. helyért. Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda. Vezette: Fodor, Csizmadia.
Szeged SZTE: Gyöngyösi – Miklós 2, Tátrai 3, Ráski 2, Bicskei, Ármai 1, Botka 1. Csere: Rompos, Regős, Korom, Kurucz. Vezetőedző: Varga Tamás.
III. Kerületi TVE: Pápai – Pap 2, Kisteleki 2, Nagy, Illés 1, Kudella, Pál 1. Csere: Tóth-Deme 1. Vezetőedző: Lukács Dénes.
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 5/2.

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?