Másfél hónap után újra hazai meccs!

Nagyon vártuk már ezt a napot, hiszen másfél hónapja nem volt hazai meccsünk: szombaton 13 órától az újszegedi sportuszodában a BVSC ellen vívunk OB I-es mérkőzést.

Legutóbb augusztus 21-én, hat hete volt utoljára hazai mérkőzésünk. Nagy öröm számunkra, hogy továbbra is nézők előtt lehet játszani a találkozókon, éppen ezért vártuk rendkívül izgatottan a holnapi derbit: szombaton 13 órától a BVSC ellen újra szurkolóink támogatásával bizonyíthatunk, ezúttal már az OB I-ben.

Főpróbának ígérkezik ez az összecsapás, hiszen jövő héttől sorrendben a Honvéd, a Tatabánya, a III. Kerületi TVE, az Eger és a Szentes következik az élvonalban. Erre a fontos időszakra gőzerővel készülünk, és most Varga Tamás vezetőedző remek visszajelzést kaphat az eddigi munkáról.

Hagyományos beharangozó videónkban ezt Gyöngyösi Boglárka is említette, de kapusunk nyilatkozott a keretről és a Fradi elleni bajnokinkról is.

Fotó: Vidovics Ferenc

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?