Tíz gólt szereztünk a BVSC ellen!

Az OB I új szezonjának első hazai mérkőzésén 20–10-es vereséget szenvedtünk a BVSC együttesétől. Jóval esélyesebb fővárosi ellenfelünknek sok szép gólt lőttünk, becsülettel, olykor nagyszerű megoldásokat bemutatva helytálltunk.

A héten többen betegséggel bajlódtak a felnőtt keretben, így az ifjúsági csapatból három játékos is csatlakozott hozzánk: az egyaránt 15 éves Varga Nóra és Pintér Bonita Dominika, illetve a 16 esztendős Kispál Réka segítette ki OB I-es csapatunkat a BVSC elleni hazai bajnokin. Pár percre mindannyian lehetőséget kaptak, a két fiatalabb pólós pedig most debütált az élvonalban, ehhez szívből gratulálunk!

Másfél hónap után játszhattunk újra otthon, szép, kora őszi időben. A hangulat is kiváló volt az első negyedben, hiszen olykor támadásban és védekezésben is tapsot érő megoldásokkal álltunk helyt a jóval esélyesebb fővárosi riválissal szemben. Miklós Réka ötméteressel egyenlített ebben a játékrészben, majd az utolsó percben Ármai Zita remek találattal szépített.

Ráski Lilla is betalált büntetőből, majd Bicskei Réka egy csavargólt szerezhetett volna, ha velünk van a kapufa. Sebaj, a következő támadásban Hasznos Nóra gyönyörű lökettel pókhálózta ki a jobb felső sarkot. Időközben megléptek a zuglóiak, így a nagyszünetben 4–9-et mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben Ráski akcióból is eredményes volt, nem is akárhogyan: egy lendületes támadás végén életerős lövéssel, szélről talált be, ez a jelenet az addigi legnagyobb tapsot érte. Bicskeinek pedig most összejött: ha nem is csavarral, de egy fineszes kapáslövéssel iratkozott fel a gólszerzők közé, majd Kurucz Kata használt ki a negyed végén egy jól kijátszott helyzetet.

A becsületes helytállásra az utolsó negyedben sem lehetett panaszunk, Ármai például nagyon szép passzok után mattolta egyesületünk egykori kapusát, Tóth Esztert. Miklós Réka gólja után is csettintettünk, Ráski megúszása révén pedig 10 gólig jutottunk, támadásban tehát járt a kalapemelés a lányoknak!

Szeged SZTE–BVSC 10–20 (2–4, 2–5, 3–5, 3–6)
Női vízilabda OB I, alapszakasz, 2. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 50 néző. Vezette: Pásztor, Juhász.
Szeged SZTE: Gyöngyösi – Miklós 2, Tátrai, Ráski 3, Bicskei 1, Ármai 2, Botka. Csere: Hasznos 1, Kurucz 1, Varga, Pintér, Kispál. Vezetőedző: Varga Tamás.
BVSC: Tóth – Mészáros 6, Takács 1, Farkas 3, Leimeter 2, Kele 2, Gémes. Csere: Fekete 1, Dobos, Hnatyszyn 2, Alaksza, Mihály 2, Gyöngyössy 1. Vezetőedző: Petrovics Mátyás.
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2.
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 3/3.

Fotó: Karnok Csaba (Délmagyarország)

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?