Sima sikerrel zártuk a fontos derbik sorozatát

Újabb győzelmet arattunk az OB I-ben, ezúttal a Szentest győztük le 22–10-re. A zárt kapus megyei derbin fantasztikus szériát zártunk.

Óriási elismerés jár a lányoknak, hiszen az öt legfontosabb őszi mérkőzésből négyet megnyertünk – ebből hármat simán –, és csak egy vereségünk volt, de Egerben is végig harcban voltunk a bajnoki pontokért.

Íme az őszi széria számokban:
Honvéd–Szeged SZTE 7–21
Tatabánya–Szeged SZTE 2–9
Szeged SZTE–III. Kerületi TVE 17–14
Eger–Szeged SZTE 13–12
Szeged SZTE–Szentes 22–10

Ötödik helyen állunk a tabellán, hat ponttal vagyunk a mögöttünk álló Szentes előtt. Megyei riválisunknak a járványhelyzet miatt hat hiányzót kellett pótolnia, és ez végig érződött is, de arra a vendégek sem számítottak, hogy már az első negyed után 7–2-re vezetünk az újszegedi sportuszodában. 

Ezután már magabiztosan és nyugodtan játszhattunk. A négy találatig jutó Miklós Réka indította be a szegedi gólözönt, majd Ármai Zita és Ráski Lilla öt gólig jutott, összesen hét mezőnyjátékosunk talált be.

Komoly szerepet kaptak saját nevelésű játékosaink, utánpótlásunk képviselői sorra debütáltak az OB I-ben. Mészáros Flóra, Medgyes Virág, Farkas Fanni és Varga Nóra is először szerepelt élvonalbeli mérkőzésen, utóbbi reménységünk gólt is szerzett, így jövő héten várjuk tőle a süteményt.

Nagyszerű sikerrel koronáztuk meg a fontos őszi szériát! Szép volt, lányok!

A sajtótájékoztatón Matajsz Márk, Dömsödi Dalma, Lakó Gábor és Botka Zsófia értékelte a mérkőzést.

Szeged SZTE–Szentes 22–10 (7–2, 5–2, 7–1, 3–5)
Női vízilabda OB I, alapszakasz, 7. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, zárt kapus mérkőzés. Vezette: Rubos, Csizmadia.
Szeged SZTE: Gyöngyösi – Miklós 4, Tátrai 1, Ráski 5, Bicskei 2, Ármai 5, Botka 3. Csere: Mészáros (kapus), Pádár, Varga 1, Farkas, Medgyes, Regős, Korom 1. Megbízott edző: Lakó Gábor.
Szentes: Maczkó –  Mácsai 1, Dömsödi 1, Kolarova 1, Bonca 3, Csiszár, Tóth. Csere: Héda (kapus), Boldizsár, Kerem 1, Dobos 1, Varga 1, Kovács, Forgó. Vezetőedző: Matajsz Márk.
Gól – emberelőnyből: 4/4, ill. 9/2.
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1.

A mérkőzés zárt kapus volt, de szurkolóink élő Facebook-videón követhették a megyei derbit, az alábbi videón visszanézhető.

Fotó: Fehér Anna / MVLSZ

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?