Technikai és taktikai tudásukat a serdülő bajnokságban is bizonyították reménységeink

A leány serdülő országos bajnokság 11. helyén végzett az SZNVE, miután korosztályos csapatunk szombaton kétszer is rendkívül simán legyőzte a Győr együttesét. A szegedi lányok mestere, Lakó Gábor értékelte a szezont.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy gyermek és serdülő bajnokságban is a Székesfehérvár, a Kecskemét és a Csongrád ellen szerepeltünk az alsóházi középszakasz “B” jelű kvartettjében, méghozzá hibátlan mérleggel. Előbbi korosztályban azóta már véget is érte az idény – az SZNVE 12. helyen végzett –, szombaton pedig a serdülők szezonja is lezárult.

A serdülők pontvadászatában az első középszakaszt 127 lőtt góllal zárta a Szeged, így nagy adag önbizalommal vághatott neki a második körnek, amelyet harmadikként zártak reménységeink. Csak az Eger és a POLO SC előzte meg az SZNVE-t, a hevesi riválist ráadásul sikerült egyszer legyőzni, a csoportgyőztes fővárosiak ellen pedig mindkét találkozó nagyon szoros volt.

– A középszakasz első körében bizonyítottuk, hogy komolyabb feladatokat is meg tudunk oldani, magabiztos játékkal lettünk csoportelsők – kezdte értékelését Lakó Gábor, a serdülő csapat vezetőedzője. – A második kör végén volt bennünk rossz érzés, hiszen a 9. helyért szerettünk volna játszani, és az Eger csak gólaránnyal bizonyult jobbnak nálunk. Arról nem is beszélve, hogy a később ezt a helyezést elérő POLO SC ellen remekeltünk. Persze ez is egy jó lecke volt a lányoknak, hiszen megtanulták, hogy minden támadás milyen nagy jelentőséggel bír – hangsúlyozta a tréner.

Végül tehát a 11. pozícióért játszott helyosztó mérkőzéseket az SZNVE, méghozzá rendhagyó forgatókönyv szerint. Új otthonunkban, a Tiszavirág Sportuszodában ugyanis szombaton a párharc mindkét találkozóját megrendezték. Az első meccsen 11–5-ös, a második találkozón 14–3-as hazai siker született.

– Hasznos Nóra, Pádár Boglárka és csapatkapitányunk, Kispál Réka is búcsúzott a korosztálytól, nekik különösen fontos volt ez a nap. Rendkívül motiváltan és ügyesen játszottak, gólokat szereztek. Az egész csapat úgy játszott, mintha éremszerzés lenne a tét, nagyon odatették magukat a lányok! Állóképességben ellenfelünk fölé nőttünk, ezt a második meccs 11–0-s részeredménye is jelezte – jegyezte meg Lakó Gábor.

A szakember hozzátette: sajnálja, hogy az erős középmezőny, vagyis a 6–12. helyen végző csapatok nem tudtak többször egymás ellen játszani, hiszen ez még inkább szolgálta volna az SZNVE ifjú pólósainak fejlődését. Persze így is bőven akadtak pozitívumok.

– Örülök, hogy a felnőtt csapatnak is tudtunk adni játékosokat, hiszen a már említett Pádár Boglárka és Hasznos Nóra mellett még Kucsera Lili is szerepelt az OB I-ben, utóbbi játékosunk ráadásul még a következő szezonban is játszhat a korosztályban. Kispál Réka csapatkapitányként remekelt, és az összes szegedi játékos bizonyította taktikai és technikai tudását. Előbbi két területen kiválóak a lányok, így a nyári felkészülés során a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, az általános erőfejlesztéssel tudunk leginkább előrelépni a mezőnyben – véli Lakó Gábor.

Fotó: Szabó Luca
Facebook | Instagram

Ha a csapat híreiről mindig értesülni szeretnél, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?